Híreink
Izgalmas programokban gazdag nyarat tudhatnak maguk mögött a Margaréta Otthon lakói
A pandémia lecsendesedésével, hosszú idő után 2022. május – júniusától ismét lehetőség nyílt intézményünkben olyan programok szervezésére is, melyek során sokan gyűlhettünk össze az otthon udvarán, aulájában és nagy létszámban fogadhattunk meghívott vendégeket, hozzátartozókat is. E cikk terjedelmének korlátait megtartva – a teljesség igénye nélkül – szeretnénk bepillantást engedni ezen színes programok történéseibe. Még május hónapot írtunk, amikor gyermekcsoportok fogadására nyílt lehetőségünk, így a Szent Imre Óvoda és Általános Iskola 25+2 éves fennállásának ünnepi programjai között szerepelt az iskola diákjainak látogatása, akiket két alkalommal is tudtunk fogadni. A gyermekek zenés – táncos műsorukkal, kedves ajándékaikkal, de legfőképpen őszinte mosolyukkal bűvölték el lakóinkat,