368617

Séta a demenciával élőkért

Az Alzheimer világhét alkalmából sétát szervez a Kecskemét Járási Egészségfejlesztési Iroda szeptember 17-én hétfőn 15 órától.

A séta pontos útvonala: Kecskemét, Piaristák tere 7-től a Városházáig. A séta végén lufik felengedésével fejezzük ki a szolidaritásunkat a demenciával élőkért.

Az Alzheimer Világnapot 1994-ben indította útjára a Nemzetközi Alzheimer Társaság (ADI) az Egészségügyi Világszervezet (WHO) támogatásával és napjainkra már több mint 80 ország vesz részt benne. Magyarország 2011-ben csatlakozott ehhez a rendezvényhez.

Minden év szeptember 21-én, a világ különböző tájairól emberek tömegei vesznek részt olyan

eseményeken, amelyeknek célja, hogy felhívják a figyelmet a demenciával élők drasztikus növekvő számára és kifejezzék szolidaritásukat a globális ügy mellett.

2018-ban az Alzheimer Cafék „NEM VAGY EGYEDÜL” címmel országos felhívást tette közzé, hogy minél több helyszínen szervezzenek sétákat szerte az országban szeptember 17-23. között azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a demenciával élők és hozzátartozóik problémáira.

Ehhez a kezdeményezéshez idén Kecskemét városa is csatlakozik.

Fejezze ki szolidaritását az érintettekkel, sétáljon velünk!

Várunk mindenkit sok szeretettel!


A lezajlott esemény képei a galériában tekinthetőek meg: Séta a demenciával élőkért 2018.09.17.

Támogatóink és együttműködő partnereink:
Széchenyi 2020
Európai Unió zászló