Szűrő
  • Tisztelt Betegeink!

    A veszélyhelyzet során elrendelt egyes egészségügyi intézkedésekről szóló 157/2020. (IV.29.) Kormányrendeletet értelmében az alábbiakról tájékoztatom Önöket:

    • a veszélyhelyzet ideje alatt az egészségügyi szolgáltatás nyújtásának és finanszírozási elszámolásának nem feltétele a beteg személyes jelenléte , ha az ellátás sajátosságai és orvosszakmai megítélése ezt lehetővé teszik.
    • Telemedicinának minősül:
    1. a beteg egészségi állapotának szakmai megítélése,
    2. a betegségek, illetve azok kockázatának felderítése,
    3. a konkrét betegség(ek) meghatározása,
    4. ) a beteg állapotának pontosabb megítéléséhez szükséges további vizsgálatok elrendelése, gyógykezelés elindítása,
    5. ) az a)–d) pont szerinti kezelések eredményességének megállapítása (távkonzultáció), valamint
    6. a beteg állapotának követése és diagnózis felállítása távmonitoring eszközökkel és egyéb infokommunikációs technológiák révén hozzáférhető információk alapján.
    • Telemedicina keretében nyújtható különösen
    1. betegirányítás távkonzultáció formájában, amely a szakorvosi távkonzultációt megalapozza,
    2. a beteg tájékoztatására, beleegyezésére, valamint adatainak kezelésére vonatkozó nyilatkozatok fogadása ,
    3. előszűrés távkonzultáció formájában, amelynek célja a személyes találkozáson alapuló ellátás szükségességének és az egészségi állapot súlyosságának megítélése,
    4. előzetes kapcsolatfelvétel, valamint adatgyűjtés, amely a távkonzultációt követő személyes találkozáson alapuló ellátást gyorsabbá és hatékonyabbá teszi,
    5. diagnózis, terápiás javaslat felállítása távkonzultáció keretében , illetve távmonitoring, távdiagnosztikai eszközzel,
    6. gyógyszer rendelése ,
    7. korábbi, személyes találkozáson alapuló ellátást követő kontroll és utógondozás,
    8. távkonzílium szervezése,
    9. beutaló kiállítása ,
    10. pszichoterápia, krízisintervenció, szülőkonzultáció, tanácsadás, szupportív pszichoterápia,
    11. fizioterápia távkonzultációs eszközzel
    12. szoptatási tanácsadás ,
    13. védőnői gondozás és
    14. telefonos, online vagy más formában megvalósított tanácsadás, konzultáció.
  • Tájékoztatás

    Tisztelt Lakosság!


    Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a házi gyermekorvosi ügyelet 2020. április 02. napjától változatlan rendben, de új helyszínen, a Nyíri út 61. szám alatti gyermekorvosi rendelőben működik (Benkó Zoltán Szabadidőközpont bejáratával szemben lévő 10 emeletes épület földszintje).

    Ügyeleti idő:
    hétfő - péntek: 18.00-08.00
    szombat, vasárnap, ünnepnap: egész nap
    Telefon: 06-76-516-904, +36-30-695-4274

    Dr. Pataki Mariann
    intézményvezető

  • Tájékoztatás

    Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2020. március 19. napjától határozatlan ideig, a járvány okozta veszélyhelyzet miatt, - mindnyájunk egészségének védelme érdekében az Idősgondozó Szolgálat telephelyein ellátottakat nem fogadnak!

    A telephelyek és telephelyvezetők az alábbi elérhetőségeken állnak rendelkezésükre kérdés esetén:

    Az Idősgondozó Szolgálat vezetője: Nagyné Fekete Julianna: 06-30-676-5174

    Kápolna utcai Klubok: 6000 Kecskemét Kápolna u. 8.; telephelyvezető: Némethné Turbók Sára: 0630-172-3454

    Naplemente Klub : 6044 Hetényegyháza Posta u.7.; telephelyvezető: Rózsa Dánielné: 06-20-234-7610

    Szivárvány Klub: 6000 Kecskemét Horváth Döme krt. 1.; telephelyvezető: Gréczi Ákos: 06-30-518-6048

    Nyitnikék Klub: 6000 Kecskemét Margaréta u. 2.; telephelyvezető: Molnár Gyuláné: 06-20-390-1618

    CSODABOGÁR: 6000 Kecskemét Agyag u. 6.; telephelyvezető: Fazekasné Kis Ilona: 06-30-502-5546; Soltész Veronika: 06-30-513-4045

    Mosolysziget: 6000 Kecskemét Ipoly u. 1.; telephelyvezető: Fazekasné Kis Ilona: 06-30-502-5546

    Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: Nyíri út 77./C.; telephelyvezető: Sinka Andrea: 06-30-518-5889

    „2020. január 30-án az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az új koronavírus okozta járványt nemzetközi horderejű közegészségügyi-járványügyi szükséghelyzetté nyilvánította.

    A COVID-19 megbetegedés elsősorban az idős és/vagy egyéb betegségben szenvedőket érinti, ezért a nappali ellátások bezárása is haladéktalanul szükségessé válik .”

    Dr. Oláh László

    járási tisztifőorvos

  • Farsang a Nyitnikék klubban

    Az Idősgondozó Szolgálat Margaréta u. 2. számú telephelyének Nyitnikék Klubja február 19-én 14 órai kezdettel rendezte meg a télbúcsúztató farsangi ünnepséget. Ez az időszak nemcsak a változatos programok miatt izgalmas. Ilyenkor már szinte mindenki azon töri a fejét, hogy minek öltözzön be idén, és hogyan valósíthatóak meg a jelmezterveik, milyen is lesz egy egészen más karakter bőrébe bújni.

    A rendezvényt egy „jósnő” nyitotta meg, egész évre szóló jóslatokkal szolgált. A tánckar western tánccal készült. Idén sok macska jelmezt láthattunk, de mind különböző stílust képviselt. Volt házimacska, aki a beporosodott bajszokról leszedte a pókhálót, egy macskapár, akik macskazenével rukkoltak elő és két tolvaj macska, akik mindent vittek, amit találtak. A dizőz őzike egy őzbakba volt szerelmes, táncot lejtett és verset mondott. A részeges kukás a közterületeket felügyelő higiéniai menedzser, munkavégzés közben pálinkával fertőtlenített, persze belsőleg. A félelmetes boszorkány „berepült” a terembe és rettegett tőle mindenki. Ezután gyönyörű angyalka következett az ördöggel karonfogva, kiegészítették egymást. Meglepetésként egy „együttes” lépett fel, Hanta Banda néven, ők Tölcsért csináltak a kezükből. Törpilla, esőfelhő, cowboy, és bohóc jelmezek zárták a sort, mindenki odapasszoló zenére vonult be és fergeteges hangulatot csináltak. A talpalávalót most is Tar Zoltán szolgáltatta, és közben tombola sorsolás is színesítette a programot.

    Mindenki nagyon jól érezte magát más bőrébe bújva, a közönség meg sokat nevetett a vidám produkciókon! Feledhetetlen volt ez a délután.

  • Tájékoztatás a Lakosság számára

    Ezúton értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy az Országos Tisztfőorvos Magyarország valamennyi bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményében, továbbá fekvőbeteg-ellátó intézményekben látogatási tilalmat rendelt el az új Koronavírus miatt, 2020. március 08. napjától.

    Ennek értelmében a mai naptól a Margaréta Otthonban, az Őszirózsa Időskorúak Gondozóházában és a Hetényegyházi Idős Otthonban 2020. március 09-étől, azaz a mai naptól látogatási tilalom lép érvénybe. A tilalom visszavonásig érvényes.

    Kérjük Önöket, hogy a járványügyi helyzetre való tekintettel, saját és hozzátartozójuk érdekében működjenek velünk együtt.

    További naprakész információk a koronavirus.gov.hu , nnk.gov.hu internetes oldalakon érhetőek el.

    Megértésüket és együttműködésüket megköszönve

    Tisztelettel:

    Dr. Pataki Mariann
    intézményvezető

  • MEGHÍVÓ

    A Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda és a CédrusNet Kecskemét Program ezúton tisztelettel meghívja Önt az Alzheimer Cafe programsorozat rendezvényére.

    PROGRAM: Interaktív beszélgetés, melynek résztvevői

    - Sárközy Erika a CédrusNet Kecskemét Program vezetője

    - Dr. Menyhárt Miklós háziorvos, az első magyar Alzheimer Café elindítója

    - Kollár István, az Alzheimer című dokumentumfilm rendezője

    - és a közönség

    Az Alzheimer című dokumentumfilm vetítése (60 perc)

    IDŐPONT: 2020.március 25. 17:00 óra HELYSZÍN: Otthon Mozi, Kecskemét, Kossuth tér 4.

  • Tisztelt Betegeink!

    Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2020. március 01. napjától Dr. Holánik Julianna fogorvos helyett (6035. számú praxis) Dr. Tamasiné Dr. Kun Éva rendel az alábbiak szerint:

    Hétfő: 13.00-19.00 óráig

    Szerda: 16.00-19.00 óráig

    Péntek: páratlan hónapban 07.30-13.30 óráig, páros hónapban: 13.00-19.00 óráig

  • Itt a farsang áll a bál

    2020. február 25-én 9 órától került megrendezésre az Idősgondozó Szolgálat szervezésében a nagy közös farsang, a Hetényegyházi Közösségi Házban. Rendkívül nagy volt az érdeklődés, több mint 100 vendég volt kíváncsi a jelmezes produkciókra. 26 egyéni és csoportos fellépő volt, a szebbnél szebb maskarákat a kollégák segítettek elkészíteni, valamint a koreográfiát is ők tanították be az időseknek. Minden klub képviseltette magát, a zenei aláfestések méltóképpen tükrözték az adott jelmez hangulatát. A legtöbb jelmezes egy kis bemutatkozással színesítette a bevonulását, melyet frappánsan adtak elő a nagyérdemű közönségnek. Volt Maja a méhecske, gólya, medve, bohóc, nyuszi, öreg rapper, Törpilla, jósnő, csiga, bohóc, Piroska és a farkas, boszorkány, pillangó, Frédi és Vilma, kártya, búvár, borsó, tükörtojás, lepke, hamupipőke, Gedeon bácsi fodrászata, kakas, kukás, őzike, jósnő, angyal, házicica, valamint egy börtönbe is ellátogathattunk és a nagyi kamrájában is szétnézhettünk. A zsűri tagjai voltak: Szényeiné Tóth Anikó szolgálatvezető helyettes és Juhász Rózsa az Idősgondozó Szolgálat Hetényegyházi telephely nyugalmazott egységvezetője. Igazi farsangi hangulat volt a rendezvényen, vidáman búcsúztatták a telet. A „nagyi fánkja” koronázta meg a napot, melyből minden fellépő kapott jutalmul és egy emléklapot. A zsűri adott különdíjat a Gedeon bácsi fodrászata jelenetnek, valamint a közönség szavazata alapján a börtön biznisz jelenet lett a legjobb.

    Mindenki nagyon jól érezte magát, egy vidám, élményekben gazdag délelőttöt tölthetett el!

  • Farsang a Naplemente Klubban

    2020. február 18.-án került sor a Farsangi Mulatságra Posta utca 7. szám alatt a Naplemente Idősek Klubjában. Nagyon nagy várakozás előzte meg, a klubtagok izgatottan készültek és öltöztek be a szebbnél szebb maskarákba.

    Idén sem maradt ki a cigányasszony, aki vállalta a jóslást is, volt varázsló, koszorúslány, Piroska, Hippi, Utca lány, Farsangköszöntő és Rőzsehordó néni.

    A farsangolók nagy örömére a kollégák is készültek meglepetéssel. Kukorica Jancsi és Iluska mesés szerelmi történetét adták elő vicces formában. Előadásuk fergeteges sikert aratott. Megalapozta a jó hangulatot a csapatjátékra, öt csapat alakult.

    A Csutka csapata nagyon jól indított a kvíz kérdéseknél, Kukorica Jancsi csapata a mesés különbségek keresésében szerzett pontot, a Varázslók csapata a puzzle kirakásnál jeleskedett, a Farsangolók csapata és a Győzünk csapata a történetírásnál győzedelmeskedett.

    A játékot a Győzünk csapat elsöprő fölénnyel nyerte meg. Minden csapat nyert, a közös munka a vidám hangulat közelebb hozta egymáshoz a társakat. A játékosok mindegyike jutalomban részesült, a jelmezesek emléklapot kaptak.

    A farsangi mulatság hangulatát az ízletes fánk tetőzte.

    A Klubból a telet elűzték a hagyományok felelevenítésével, megújulva várják a Kikeletet.

  • A Naplemente klub közös névnap és születésnapot tartott

    Az Idősgondozó Szolgálat Posta utca 7. szám alatti telephelyének Naplemente Idősek Klubjában 2020. február 11.-én az első negyedéves születés és névnaposokat ünnepelték.

    A születésnaposoknak elénekelték közösen a Születésnapi Nótát, melyet nagy örömmel fogadtak. Majd az Aranytoll Irodalmi kör tagjai versekkel köszöntötték klubtársaikat.

    Ezt követően a névnaposokra került sor, kiszólították őket a klubtagság elé, meghallgatták a névnapi dalt, majd virágos versekkel fokozták a hangulatot, végül pezsgős koccintással koronázták meg a napot. Az ünnepeltek meghatódtak a köszöntéstől és az ajándékba kapott csodálatos papírkaktusztól.

    A köszöntés vendéglátással végződött, az ünnepeltek vendégül látták klubtársaikat.

Ahogy majdnem minden honlappal rendelkező szervezet, az ESZII is használ sütiket a weboldalain.